Harmatcsepp
Zólya Rebeka a nevem. Szeretek olvasni, lovagolni.
Összes oldalmegjelenítés
2020. június 18., csütörtök
2020. április 19., vasárnap
2020. április 14., kedd
2019. szeptember 25., szerda
2019. június 28., péntek
Óvjuk az erdőt
A nap sütött és a pitypangok
elárasztották a mezőt. Jancsi, aki nagyon szerette az erdőt, minden nap iskola
után, bement a faluval szemközti erdőbe. Az ágak között besütött a napfény, és
a sugarak sávokban értek le a földre.
Egyik nap, mikor Jancsi megtette
szokásos sétáját, azt gondolta magában:
-Kipróbálom a bicskámat amit a nagyapám adott tegnap
este.
Azzal bíztatta magát, hogy csak kipróbálja és ez nem nagy
dolog. Odament az egyik fához és nehéz munkával rávéste a nevét. Mikor kész
volt, távolabb ment, hogy megcsodálja a művét.
Először egy nagy bükkfán próbálta ki a bicskáját. Azután
észrevett egy cserefa csemetét és levágott róla pár vékonyabb ágat. Mikor
megvizsgálta azt godolta:
-Ezeket kézzel is le tudtam volna törni.
Ezért elkezdte nyiszitelni egy nagy cserefa vastagabb
ágát.
Pár
nappal később egy favágócsoport érkezett a környékről, amely már több helyen
végzett erdőírtást engedély nélkül. Az
erdész, mivel
öreg volt, nem tudott kimenni a kunyhójából. Így a favágók nyugodtan vághatták
a fákat. Aznap éjjel esett az eső. Másnap amikor Jancsi az erdőben kóborolt,
észrevett valami csillogást egy kő alatt. Közelebb ment, és látta, hogy egy fém
tárgy van ott. Felemelte a követ, amely alól egy fejsze éle lógott ki. Mikor
nagy nehezen felemelte a követ, amely méretes volt, öt ugyanolyan fejszét
talált ott. Megdöbbent ahogy meglátta a fejszéket. Mikor felegyenesedett a
guggolásból, frissen vágott fahasábokat vett észre, elszórva szanaszét. Jancsi
szégyellte magát mert ő is ugyanezt tette, habár ő jóval kevesebb fával. Így
nem mert szólni senkinek az erdőírtásról. Attól félt, hogy kiderül, ő is kárt
tett a fákban.
Kristóf,
Jancsi barátja, aki a nagyszüleihez jött a vakákáció idejére, egyik éjjel
fejszecsattogásra ébredt. Gondolkodott, hogy mi lehet az. Nem sokkal később
kiment az utcára és távoli fényeket látott az erdő irányában.
-Valakik
engedély nélkül vágják a fát. - gondolta – Szólok a rendőrségnek.- határozta el
magában. Elrohant a rendőrségre, és elmondta amit látott:
-Úgy hallotam, hogy valakik fát vágnak.-jelentette
kifulladva.
-Hol?- kerdezte az éppen szolgálatos rendőr.
-Az erdőben.- lihegte Kristóf.
-Már megyünk is.- bólintott a rendőr és tárcsázni
kezdett.
Hamarosan egy csapat rendőr érkezett és elindultak
az erdő felé. A menetelésük viszhangzott a sötét csendben. Hajnalban a rendőrök
a favágócsoport vezetőjével és a favágócsoporttal tértek vissza.
Másnap egy mozgalmas nap várt a kis falu
rendőrjeire: az öreg erdészt nyugdíjba helyezték és egy másik erdészt neveztek
ki. Hívatták Kristófot és megjutalmazták, amiért szólt a rendőrségnek, mivel
ezt a favágócsoportot már rég keresték. A favágócsoport vezetőjét és a
favágócsoportot dutyiba dugták, mivel engedély nélkül vágták a fákat.
A következő nap Kristóf
találkozott az utcán Jancsival, aki szégyenlősen
lesütötte a szemét. Kristóf, aki észrevette, hogy a mellete elhaladó szégyelli
magát, kíváncsian megkérdezte:
-Mi a baj?
-Hát ... hát, hogy én láttam az erdőben eldugott
fejszéket, és frissen vágott fahasábokat.- állt sírásra Jancsi szája.
-És miért nem szóltál azonnal a rendőrségnek?- kérdezte
Kristóf furcsálva a vele egykorú fiú viselkedését.
-Ez egy hosszú történet.- mondta Jancsi bánatosan. -De ha
eljössz velem holnap reggel az erdőbe, akkor elmondom neked, hogy miért nem szóltam
a rendőrségnek.- hajtotta le a fejét.
Eljött a várva-várt reggel és
a fiúk, Jancsi házától elindultak az erdő felé. Jancsi furcsállta, hogy Kristóf
egy egyfogatos szekérrel jött, amelyre ő is felült. A szekér raktárrésze jól
meg volt pakolva. Az erdő előtt megálltak, és Kistóf kikötötte a lovat,
Kitartást.
Kitartás nagyon erős ló volt és nagyon
kitartó. Innen kapta a nevét.
Kritóf kérte Jancsit, hogy segítsen:
-Kérlek segíts kipakolni a zsákból.
Jancsi azon gondolkozott, hogy nemet mond, de aztán azt
válaszolta:
-Jó, segítek. Egy feltétellel: ha a végén megmutatod,
hogy mi van a zsákban!- jelentette ki határozottan.
-Jó megmutatom, de úgyis meg fogod látni. - mondta
Kristóf komolyan, miközben leemelt a szekérről egy letakart hosszúkás csomagot.
Mikor beértek az erdőbe szívmegállító látványban volt
részük: az erdő fel volt dúlva. Rengeteg fa kivágva hevert és az erdő egy része
teljesen tönkre volt téve. Még a madarak sem csiripeltek. Minden olyan szomorú
volt.
Mikor készen voltak a lerakodással, Kristóf odament
a szekérhez, elvett két eldugott lapátot és odament Jancsihoz. Jancsi, mikor
meglátta az ásókat azt kérdezte gúnyosan:
-Mit fogunk csinálni ezekkel az ásókkal? Tán kertet
fogunk ásni?- bökte oldalba a mellette álló fiút. Kristóf nem mondott semmit,
csak óvatosan kiürítette a zsák tartalmát a földre. Jancsi ámult és bámult,
mert a zsákból sok facsemete bújt elő. Kristóf így szólt:
-Kérlek maradj itt, mindjárt jövök egy másik
meglepetéssel.
Amikor a szekérhez ért elvett egy piknik takarót és egy
piknik kosarat tele finom étellel. Mikor visszament, Jancsi már nem volt ott.
Mindenütt kereste de nem találta sehol. Végül egy terebélyes bükkfa mellet
bukkant rá. A fába egy név volt belevésve: JANCSI.
-Ezt te vésted bele a fába?- kérdezte Kristóf erélyesen.
-Igen, én véstem bele a fába a nevem. És nézd,- lépett
oda egy másik kiszáradt facsemetéhez- ezt is én csináltam.- hajtotta le a fejét
szomorúan Jancsi.
-Miért vágtad le ennek a facsemetének az ágait? És ezt a
nagy fát is tönkretetted. Hogy tehettél ilyent? - kérdezte Kristóf - Valamivel
bántottak téged a fák? Én úgy ismerem a fákat, mint levegtiőtisztító
teremtményeket, amelyeket Isten egyrészt azért alkotott, hogy oxigént
termeljenek a fotoszintézis során.
Jancsi szipogva mondta:
-Én csak ki akartam próbálni a bicskámat, amelyet
nagyapától kaptam ajándákba.
-És ezért nem szóltál a rendőrségnek?
-Igen, ezét nem szóltam a rendőrségnek.
-Értem. De soha többé ne tegyél ilyent, jó?
-Jó, Kristóf. Megígérem, hogy soha többé nem csinálok
ilyent.
-És most menjünk, ültessük el a facsemetéket.- indítványozta
Kristóf.
Miután elültették a facsemetéket, megéheztek és
megették az ínycsiklandozó ételeket.
Falatozás után gondosan öszeszedték a szemetet.
Kristóf megkérdezte Jancsit:
-Akarod-e, hogy hazavigyelek a szekérrel?
Jancsi belegyezett.
Az út nagyrészét hallgatagon tették meg. Végül
Kristóf törte meg a csendet:
-Tudtad Jancsi, hogy mikor Isten megteremtette a világot
a levegő olyan tiszta volt, hogy a hatalmas testű dinozauruszok kis orrlyukukon
keresztül, elegendő mennyiségű oxigént kaptak?
-Én ezt még nem tudtam.- mondta álmélkodva Jancsi- Honnan
tudsz te ilyeneket?
-Egyik könyvből olvastam.
Mikor Jancsi otthonához értek, Jancsi megköszönte a
fuvart, megsimogatta Kitartást és bement a házba.
Pár napon át többször is megtették ezt a sétát.
Mikor a facsemeték nagyobb ágakra
tettek szert, már ősz volt és Kristóf haza kellett menjen a szüleihez, mert
kezdődött az iskola. Mikor eljött a búcsúzás ideje, Kristóf megkérdezte:
-Nem akarsz velem jönni a városba?
-Nem. Jó nekem itt. Itt vannak a barátaim és a szüleim.-
mondta Jancsi.
Kristóf megértően bólogatott:
-Lehet hogy én is így gondolkoznék, ha ilyen választás
előtt állnék.- mondta elgondolkodva. - De tartsd meg ezt a Bibliát. A Bibliában
Isten elmondja, hogy hogyan teremtette a Földet és mindent ami a Földön van:
fákat, virágokat és az állatokat. Az egész világot nem arra teremtette, hogy
mi, emberek szétromboljuk azt, hanem, hogy védjük és így hasznunkra legyen.
-Jaj de jó!-kiáltotta ámulva Jancsi- Köszönöm szépen.
-Szívesen! Nincs mit.- mondta Kristóf örömmel.
Miután megölelték egymást, Kristóf beült a gyönyörűen
kidíszített hintóba, amelynek bakján apukája várt rá. Addig integettek
egymásnak amíg Kristófék el nem tüntek.
Ezután Jancsi beszaladt az erdőbe új Bibliájával. Nagyon
szép látvány tárult elé: a madarak csiripeltek, a fák susogtak a
lágy őszi szellőben. Jancsi leült egy mohás kőre és elkezdte olvasni a teremtés
történetét, ahogy Kristóf tanácsolta.
Sötét volt már amikor nehézkesen
feltápászkodott, kinyújtóztatta elgémberedt tagjait és hazament. Mikor eljött a
lefekvés ideje, és már mindenki aludt, ő még nem tudott aludni. Az olvasottakon
gondolkozott és arra az elhatározásra jutott, hogy nem árt az erdőnek soha
többé és ha máskor lát valakit, aki bántja az erdőt akkor ő is szól a
rendőrségnek vagy annak az embernek aki kárt tesz a fákban. Mikor végre
elaludt, az erdőről álmodott. Győnyörű muzsikát hallott. A fák és a madarak örömükben énekeltek.
Zólya
Rebeka
2019. június 3., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)