Óvjuk az erdőt

Az erdő dala

A nap sütött és a pitypangok elárasztották a mezőt. Jancsi, aki nagyon szerette az erdőt, minden nap iskola után, bement a faluval szemközti erdőbe. Az ágak között besütött a napfény, és a sugarak sávokban értek le a földre.

Egyik nap, mikor Jancsi megtette szokásos sétáját, azt gondolta magában:

-Kipróbálom a bicskámat amit a nagyapám adott tegnap este.

Azzal bíztatta magát, hogy csak kipróbálja és ez nem nagy dolog. Odament az egyik fához és nehéz munkával rávéste a nevét. Mikor kész volt, távolabb ment, hogy megcsodálja a művét.

Először egy nagy bükkfán próbálta ki a bicskáját. Azután észrevett egy cserefa csemetét és levágott róla pár vékonyabb ágat. Mikor megvizsgálta azt godolta:

-Ezeket kézzel is le tudtam volna törni.

Ezért elkezdte nyiszitelni egy nagy cserefa vastagabb ágát.

      Pár nappal később egy favágócsoport érkezett a környékről, amely már több helyen végzett erdőírtást engedély nélkül. Az erdész, mivel öreg volt, nem tudott kimenni a kunyhójából. Így a favágók nyugodtan vághatták a fákat. Aznap éjjel esett az eső. Másnap amikor Jancsi az erdőben kóborolt, észrevett valami csillogást egy kő alatt. Közelebb ment, és látta, hogy egy fém tárgy van ott. Felemelte a követ, amely alól egy fejsze éle lógott ki. Mikor nagy nehezen felemelte a követ, amely méretes volt, öt ugyanolyan fejszét talált ott. Megdöbbent ahogy meglátta a fejszéket. Mikor felegyenesedett a guggolásból, frissen vágott fahasábokat vett észre, elszórva szanaszét. Jancsi szégyellte magát mert ő is ugyanezt tette, habár ő jóval kevesebb fával. Így nem mert szólni senkinek az erdőírtásról. Attól félt, hogy kiderül, ő is kárt tett a fákban.

      Kristóf, Jancsi barátja, aki a nagyszüleihez jött a vakákáció idejére, egyik éjjel fejszecsattogásra ébredt. Gondolkodott, hogy mi lehet az. Nem sokkal később kiment az utcára és távoli fényeket látott az erdő irányában.

-Valakik engedély nélkül vágják a fát. - gondolta – Szólok a rendőrségnek.- határozta el magában. Elrohant a rendőrségre, és elmondta amit látott:

-Úgy hallotam, hogy valakik fát vágnak.-jelentette kifulladva.

-Hol?- kerdezte az éppen szolgálatos rendőr.

-Az erdőben.- lihegte Kristóf.

-Már megyünk is.- bólintott a rendőr és tárcsázni kezdett.

 Hamarosan egy csapat rendőr érkezett és elindultak az erdő felé. A menetelésük viszhangzott a sötét csendben. Hajnalban a rendőrök a favágócsoport vezetőjével és a favágócsoporttal tértek vissza.

 Másnap egy mozgalmas nap várt a kis falu rendőrjeire: az öreg erdészt nyugdíjba helyezték és egy másik erdészt neveztek ki. Hívatták Kristófot és megjutalmazták, amiért szólt a rendőrségnek, mivel ezt a favágócsoportot már rég keresték. A favágócsoport vezetőjét és a favágócsoportot dutyiba dugták, mivel engedély nélkül vágták a fákat.

 A következő nap Kristóf találkozott az utcán Jancsival, aki szégyenlősen lesütötte a szemét. Kristóf, aki észrevette, hogy a mellete elhaladó szégyelli magát, kíváncsian megkérdezte:

-Mi a baj?

-Hát ... hát, hogy én láttam az erdőben eldugott fejszéket, és frissen vágott fahasábokat.- állt sírásra Jancsi szája.

-És miért nem szóltál azonnal a rendőrségnek?- kérdezte Kristóf furcsálva a vele egykorú fiú viselkedését.

-Ez egy hosszú történet.- mondta Jancsi bánatosan. -De ha eljössz velem holnap reggel az erdőbe, akkor elmondom neked, hogy miért nem szóltam a rendőrségnek.- hajtotta le a fejét.

 Eljött a várva-várt reggel és a fiúk, Jancsi házától elindultak az erdő felé. Jancsi furcsállta, hogy Kristóf egy egyfogatos szekérrel jött, amelyre ő is felült. A szekér raktárrésze jól meg volt pakolva. Az erdő előtt megáltak, és Kistóf kikötötte a lovat, Kitartást.

Kitartás  nagyon erős ló volt és nagyon kitartó. Innen kapta a nevét.

Kritóf kérte Jancsit, hogy segítsen:

-Kérlek segíts kipakolni a zsákból.

Jancsi azon gondolkozott, hogy nemet mond, de aztán azt válaszolta:

-Jó, segítek. Egy feltétellel: ha a végén megmutatod, hogy mi van a zsákban!- jelentette ki Jancsi határozottan.

-Jó megmutatom, de úgyis meg fogod látni. - mondta Kristóf komolyan, miközben leemelt a szekérről egy letakart hosszúkás csomagot.

Mikor beértek az erdőbe szívmegállító látványban volt részük: az erdő fel volt dulva. Rengeteg fa kivágva hevert és az erdő egy része teljesen tönkre volt téve. Még a madarak sem csiripeltek. Minden olyan szomorú volt.

Mikor készen voltak a lerakodással, Kristóf  odament a szekérhez, elvett két eldugott lapátot és odament Jancsihoz. Jancsi, mikor meglátta az ásókat azt kérdezte gúnyosan:

-Mit fogunk csinálni ezekkel az ásókkal? Tán kertet fogunk ásni?- bökte oldalba a mellette álló fiút. Kristóf nem mondott semmit, csak óvatosan kiürítette a zsák tartalmát a földre. Jancsi ámult és bámult, mert a zsákból sok facsemete bújt elő. Kristóf így szólt:

-Kérlek maradj itt, mindjárt jövök egy másik meglepetéssel. Amikor a szekérhez ért elvett egy piknik takarót és egy piknik kosarat tele finom étellel. Mikor visszament, Jancsi már nem volt ott. Mindenütt kereste de nem találta sehol. Végül egy terebélyes bükkfa mellet bukkant  rá. A fába egy név volt belevésve: JANCSI.

-Ezt te vésted bele a fába?- kérdezte Kristóf erélyesen.

-Igen, én véstem bele a fába a nevem. És nézd,- lépett oda egy másik kiszáradt facsemetéhez- ezt is én csináltam.- hajtotta le a fejét szomorúan Jancsi.

-Miért vágtad le ennek a facsemetének az ágait? És ezt a nagy fát is tönkretetted. Hogy tehettél ilyent? - kérdezte Kristóf - Valamivel bántottak téged a fák? Én csak úgy ismerem a fákat, mint levegtiőtisztító teremtményeket, amelyeket Isten azért alkotott, hogy oxigént termeljenek a fotoszintézis során.

Jancsi szipogva mondta:

-Én csak ki akartam próbálni a bicskámat, amelyet nagyapától kaptam ajándákba.

-És ezért nem szóltál a rendőrségnek?

-Igen, ezét nem szóltam a rendőrségnek.

-Értem. De soha többé ne tegyél ilyent, jó?

-Jó, Kristóf. Megígérem, hogy soha többé nem csinálok ilyent.

-És most menjünk, ültessük el a facsemetéket.-indítványozta Kristóf.

 Miután elültették a facsemetéket, megéheztek és megették az ínycsiklandozó ételeket.

 Falatozás után gondosan öszeszedték a szemeteiket. Kristóf megkérdezte Jancsit:

 -Akarod-e, hogy hazavigyelek a szekérrel?

 Jancsi belegyezett. 

 Az út nagyrészét hallgatagon tették meg. Végül Kristóf törte meg a csendet:

-Tudtad Jancsi, hogy mikor Isten megteremtette a világot a levegő olyan tiszta volt, hogy a hatalmas testű dinozauruszok kis orrlyukukon keresztül, elegendő mennyiségű oxigént kaptak? De most már, hogy divatba jöttek az autók, repülőgépek, hatalmas gyárak, a levegőben az oxigénen kívül más dolgok is lebegnek.

-Én ezt még nem tudtam.- mondta álmélkodva Jancsi- Honnan tudsz te ilyeneket?

-Egyik könyvből olvastam.

Mikor Jancsi otthonához értek, Jancsi megköszönte a fuvart, megsimogatta Kitartást és bement a házba.

Pár napon át még megtették ezt a sétát.

Mikor a facsemeték nagyobb ágakra tettek szert, már ősz volt és Kristóf haza kelett menjen a szüleihez, mert kezdődött az iskola. Mikor eljött a búcsúzás ideje, Kristóf megkérdezte:

-Nem akarsz velem jönni a városba?

-Nem. Jó nekem itt. Itt vannak a barátaim és a szüleim.- mondta Jancsi.

Kristóf megértően bólogatott.

-Lehet hogy én is így gondolkoznék, ha ilyen választás előtt állnék.- mondta elgondolkodva Kristóf. - De tartsd meg ezt a Bibliát. A Bibliában Isten elmondja, hogy hogyan teremtette a Földet és mindent ami a Földön van: fákat, virágokat és az állatokat. Az egész világot nem arra teremtette, hogy mi, emberek szétromboljuk azt, hanem, hogy védjük és így hasznunkra legyen.

-Jaj de jó!-kiáltotta ámulva Jancsi- Köszönöm szépen.

-Szívesen! Nincs mit.- mondta Kristóf örömmel. 
Miután megölelték egymást, Kristóf beült a gyönyörűen kidíszített hintóba, amelynek bakján apukája várt rá. Addig integettek egymásnak amíg Kristófék el nem tüntek.

Ezután Jancsi beszaladt az erdőbe új Bibliájával. Nagyon szép látvány tárult elé: a madarak csiripeltek, a fák susogtak  a lágy őszi szellőben. Jancsi leült egy mohás kőre és elkezdte olvasni a teremtés történetét, ahogy Kristóf tanácsolta.

•       Sötét volt már amikor nehézkesen feltápászkodott, kinyújtóztatta elgémberedt tagjait és hazament. Mikor eljött a lefekvés ideje, és már mindenki aludt, ő még nem tudott aludni. Az olvasottakon gondolkozott és arra az elhatározásra jutott, hogy nem árt az erdőnek soha többé és ha máskor lát valakit, aki bántja az erdőt akkor ő is szól a rendőrségnek vagy annak az embernek aki kárt tesz a fákban. Mikor végre elaludt, az erdőről álmodott. Győnyörű éneket hallott, amelyet a fák és a madarak örömükben énekeltek. Dalolt az egész erdő.  

Zólya Rebeka